
A Győri Vásáron ismét megjelentek kiadványaink. 2011. június 3.-án péntek délután a "Gyógyír a nehézségekre" című Orvos Kamarai programban dr. Begya László az utazásokhoz szükséges védőoltásokról tartott előadást, kiemelve a hepatitis elleni védőoltás szükségességét.. dr.Gaál Éva a szorongások leküzdésére biztatta hallgatóit: " Csak semmi pánik" címmel.
Megnyertük a Sandlander Kalandrally Bajnokság light kategóriáját az éves összesítésben. 2010. december 17-én miközben kint hófúvás volt, a dabasi díjátadón első helyezettként két sivatagi homoklapátot kaptunk . Évközben a két napos kalandozások hat helyszinen zajlottak: Sümeg, Tata, Mezőhegyes, Túrkeve, Pusztavám és Torockó fogadták a csapatokat .A verseny autónak és embernek egyaránt kihívást jelentett, de ne gondoljanak a Tv-ben olykor látható vad, örült száguldásra. Újabb családi vállalkozásként a technikás vezető dr. Begya László, a navigátor dr. Gaál Éva volt. A jó vezetéstechnika mellett a "kaland" jelleg jó navigációs stratégiát, a feladatokhoz vállalkozókedvet, a megválaszolandó kérdésekhez leleményességet, humort kívánt.
Ezek a hétvégék teljes kikapcsolódást nyújtottak a hétköznapokból. Mi magunk is kerestük a feltöltődés, a kikapcsolódás, és a kihívás új lehetőségeit. Ebben az élményben megtaláltuk. /dr. Begya /
Tudásom frissítésére jelentkeztem a Vadaskert Alapítvány képzésére, melyen a gyermekvárás problémái kerültek megbeszélésre. Az utóbbi években az orvostudomány és az alkalmazott technikák rohamos fejlődésének köszönhetően új és új lehetőségek nyílnak e téren. De nem mindegy, hogy ezekkel a technikákkal hogy élünk? Viszaélünk? Ezzel párhuzamosan új nehézségek és problémák is felszínre kerülnek: mesterséges megtermékenyítés, lombik bébi programok, örökbe adás és fogadás pszichés hatásai a szülőkre és a gyerekekre.
Ma már köztudott, hogy a meddőséget nem elég hormonszintek mérésével és pótlásával, vagy különböző technikával kezelni. Ha a lélek nem készült fel, akkor hiába bármi. Tudomásul kell venni, hogy a test és a lélek szoros egységben működik. / dr. Gaál /